You are here
Home > ITF >

Tíz magyar, három kontinensen

Sajnos a koronavírus alaposan átírta a teniszt az utóbbi napokban. Sorra maradnak el a sportesemények, így az Indian Wellsi szupertorna is. A kisebb versenyeket ugyanakkor megrendezik, amelyeken számos magyar játékosért szoríthatunk ezen a héten. Három kontinensen összesen 10 magyar teniszező próbál pontokat szerezni ITF-versenyeken.

Horvátországba, Porecbe indult el egy komoly magyar kontingens az F15-ös versenyre. Marozsán Fábián, a Davis-kupa csapatot egész héten segítő Madarász Gergely, valamint a vasárnap még a csapattal ünneplő válogatott játékos, Nagy Péter a főtáblán kapott helyet.

Fajta Péter a selejtezőben egy német, egy olasz, majd egy orosz versenyző ellen is nyerni tudott, és ő is a főtáblára jutott. Füle Mátyásnak sajnos ez nem sikerült. Az első körben kiesett, igaz hatalmas csatában kapott ki egy ukrántól.

A szerdai első fordulóban Marozsán az első kiemelt, cseh Vit Koprivával játszik. Madarász Geri az ötödik kiemelt, bosnyák Nerman Faticot kapta, Fajta Peti ellenfele a harmadik kiemelt Andrea Pellegrino lesz. Míg Nagy Petinek a szintén olasz Edoardo Eremin jutott. A főág meccsei 10 órakor kezdődnek.

A lányok három helyszínen versenyeznek. Stollár Fanny számára sajnos már véget is ért a dél-afrikai Potchefstroomban zajló W25-ös torna. Az első körben a harmadik kiemelt francia Harmony Tantól kapott ki 62 64-re.

Brazíliában, Olimpia városában szintén W25-ösön indul Drahota-Szabó Dorka, Bondár Anna és Udvardy Panna. Anna a spanyol Andrea Lazaro García, Panna pedig a brazil Rebeca Pereira ellen fog kezdeni. Dorka már túl van az első körön, a brazil Nathaly Kuratát győzte le 62 63-ra, és majd a görög Grammatikapoulou és a svájci Karin Kennel győztese ellen folytatja.

A törökországi Antalyában Pirók Alexa próbál szerencsét, aki a selejtezőből szettveszteség nélkül jutott fel, az osztrák Sinja Kraus ellen kezd a főtáblán.

Sok sikert mindenkinek. Hajrá Magyarok!

Boritókép: Zádor Péter

Vélemény, hozzászólás?

Top