You are here
Home > WTA >

Még nem volt 14 éves, amikor a Roland Garroson indult

Steffi Graf minden idők egyik legnagyobb teniszezője volt

Tegnap volt pontosan 25 éve annak, hogy Steffi Graf megnyerte a Miami Opent, ennek tiszteletére a WTA hivatalos honlapja összeszedte azt tíz legfontosabb dolgot, amit mindenféleképp tudni kell minden idők egyik legnagyobb női teniszezőjéről.

Graf 22 Grand Slamet, 107 WTA-tornát nyert. Olimpián aranya, ezüstje és bronza is van, Fed-kupában is bajnok lett. Ő az egyetlen teniszező, aki a négy GS-tona mindegyikét legalább négyszer megnyerte, ő volt az első, aki egy évben mind a négy helyszínen bajnok lett.

1.) 1983-ban, a Roland Garroson minden idők legfiatalabb játékosaként mutatkozott be, mindössze 13 éves 11 hónapos és 9 napos volt.

2.) 1986 volt a nagy áttörés éve, abban a szezonban nyolc tornát nyert meg, közte Hilton Head Islanden is, ahol Chris Evert ellen nyert.

3.) Egy évvel később, 1987-ben a Roland Garroson nyerte első Grand Slam-tornáját, Martina Navratilova ellen győzött.

4.) Még annak az évnek a közepén jutott először a világranglista élére, rekordnak számító 186 héten át őrizte a pozícióját, összesen 377 héten át volt világranglista-1, ami a férfiakat is beleszámítva világcsúcs.

5.) 1988-ban, még csak 19 évesen élte át azt a rendkívüli érzést, hogy első teniszezőként, egyazon évben Australian Opent, Roland Garrost, Wimbledont, US Opent, valamint Szöulban olimpiát is nyert.

6.) Egyszer nyert párosban Grand Slamet, Gabriela Sabatini oldalán, 1988-ban, Wimbledonban lettek első. Az argentinnal számos nagy csatát vívott, három GS-torna döntőjében, valamint Szöulban is Graf volt a jobb.

7.) 1989-ben is dominált, három nagy major torna döntőjébe jutott. Megnyerte a US Opent és Wimbledont is, 1987 és 1990 között 13 Grand Slam-döntőt vívott egymás után, kilencet meg is nyert.

8.) Máig tartja magát az a rekord, amelyet 1988-ban, a párizsi döntőben elért, amikor mindössze 32 perc alatt 6:0, 6:0-val most le a pályáról Natasa Zverevát. Az orosznak egy sovány vigaszt adott az, hogy egy évvel később, szintén a Roland Garroson, párosban vissza tudott vágni.

9.) Összességében tehát 22 GS-bajnoki címmel rendelkezik, 107 tornát nyert meg, az utolsó az 1999-es Roland Garros, amikor a döntőben Martina Hingis ellen sikerült nyernie.

10.) Az 1999-es, wimbledoni torna után, 30 évesen vonult vissza. Pályafutása során 22 millió dollárt teniszezett össze, ami akkor világrekordnak számított.

Vélemény, hozzászólás?

Top