You are here
Home > Magyar csapat > Nők >

Valami elindult

Udvardy Panna Amerikában elkezdte a versenyzést, számos óvintézkedés mellett.

A profi versenysorozatok jelenleg július 13-ig biztosan nem indulnak el és már augusztusi versenyek is visszamondásra kerültek az adott országok helyi intézkedései miatt.

Az ebből fakadó nehézségek (pénzügyi gondok, edzéslehetőség és versenyek hiánya) leküzdésére már pár megoldás elkezdett körvonalazódni, az ATP és a legnagyobb játékosok többsége jelezte, hogy pénzügyi segítséget nyújt, de Franciaországban, Németországban és Amerikában is önálló kezdeményezések alakultak, hogy a játékosok játéklehetőséghez jussanak.

Ezek egyikén indul Udvardy Panna is, aki Amerikában ragadt a karantén miatt, Instagram oldaláról azonban kiderült, hogy ez idő alatt sem tétlenkedett, hiszen mindennapos erőnléti edzéssel és az utóbbi napokban már tenisszel is formában tartotta magát.

A 347. helyen álló magyar ezen a héten azonban már versenyezhet, a floridai Saddlebrookban, ahol számos TOP300-as játékos gyűlt össze.

A meccsek salakon vannak és csak két pályán játszunk, hogy meg legyen a kellő távolságtartás.”

A magyar játékos két meccsen már túl is van, 63 64-re verte az orosz Syosevát (845.), majd 76(3) 46 10-6-ra az amerikai Parks-t (363.). Ma az amerikai Sewing (648.) és a szintén amerikai Livianu (721.) lesz az ellenfele a 19 versenyzőt felsorakoztató tornán.

Minden nap úgymond egy külön verseny, körmérkőzés van, Minimum négy napot kell játszani egy héten és így fizetnek nekünk heti 1000 dollárt és a szállást. A rendezők azt mondták, hogy 16 hétre terveznek.

Természetesen Amerikában is óvatosan nyitnak a teniszklubok, szigorú óvintézkedések mellett játszanak a lányok.

“Oda kell figyelni sok olyan dologra, amire egyébként nem kell. Ráírják a nevünket a labdákra és csak azokkal szerválhatunk, amin a mi nevünk van, a többi labdához nem érhetünk hozzá. Természetesen kézfogás sincs a végén éa a székeink is 10 méterre vannak egymástól, a cserénél pedig nem szabad közel mennünk egymáshoz.”

Kezdődnek tehát óvatosan a versenyek, ITF, ATP Challenger és ATP/WTA szintű tornák azonban nem lesznek még másfél hónapig, de sokan azt rebesgetik, hogy még azután sem, sőt a legpesszimistábbak az egész szezont elúszni látják.

Vélemény, hozzászólás?

Top