You are here
Home > ATP >

Érett a csoda, de aztán a rutin nyert

Novak Djokovic pályafutása során nyolcadszor lett az Australian Ope nbajnoki, miután a döntőben 3 óra 59 perces csatában 64 46 26 63 64-re legyőzte Dominic Thiemet. A szerb egymás után másodszor tudott nyerni Melburne-ben, amivel a világranglistán is átvette az első helyet. Thiemnek egyelőre nem sikerült átlépnie Thomas Muster árnyékát, első osztrákként játszott AusOpen-döntőt, de a korábbi mestere marad egyelőre az egyetlen osztrák, aki GS-tornát nyert.

Röviden, a lényeget összefoglalva. Az első szettben, rögtön az elején, Thiem bukott el egy adogatást, Djokovic 30-ig menetelt. Bár az osztrák visszabrékelt, Nole éppen a legjobbkor, 54-es vezetése után jutott ismét fogadóelőnyhöz. A másodikban Thiem taktikát váltott, és ez hamar be is jött, 11 után brékelőnybe került, és bár 44-nél Djokovic visszavette, 54-re már megint Thiem vezetett, aki aztán a második szettlabdáját hozta.

A harmadik szett több szempontból is érdekes volt. Thiem gyorsan kettős brékelőnybe került, sőt már 40-ra is vezetett. Nagyon nem ízlett ez Djokovicnak, aki 51 után már jelezte, hogy majd orvosi segítséget fog kérni, korábban, a második szett végén a székbíróval került összetűzésbe, aki kétszer is figyelmeztette a szerbet, hogy túllépi az időkeretét az adogatásainál. Thiemet csak annyira lehetett kizökkenteni, hogy három szettlabdája is elment, sőt Djokovicnak volt bréklabdája is 52 után, de az osztrák csak behúzta a szettet.

Nagyon úgy nézett ki, hogy rövidítésbe fordul a negyedik a szett, de Nole 43-.as vezetésénél sikerült elvennie Thiem adogatását. Talán ez volt a meccs fordulópontja, mert aztán semmire hozott szervagémmel már 2-2-re álltak.

A döntő szettben nagyon gyorsan sikerült Djokónak brékelni, a következő adogatásban két bréklabdát is hárított, a hatodik gémet semmire hozva már 42-re vezetett. Thiem arcára volt írva a nagy kérdés, hogy innen vissza lehet-e jönni. Nem lehetett. Majdnem az adogatását is elbukta, aztán nem tudott visszabrékelni. Djokovic 53-as vezetésénél könnyen engedte el a játékot Thiem adogatásánál, majd hasonló könnyen hozta a meccsgémet.

A 32 éves szerb 2008, 2011, 2012, 2013, 2015, 2016 és 2019 után tudott megint nyerni az év első Grand Slam versenyén. Ezzel pedig ismét Rafael Nadal elé került a világranglistán az első helyre. Thiem végül egy helyet javított, Medvedevet előzte meg, de Federer mögött maradt a negyedik helyen, ami így is karriercsúcsnak számít. Djokovic eddig ötször játszott ötszettes Grand Slam döntőt, és a negyediket nyerte meg. Csak Andy Murraytől kapott így ki, még 2012-ben, a US Openen.

Szóljunk pár szót Dominic Thiemről is. Az új generáció már valóban ott kopogtat. Az osztráknak lett volna esélye a sikerre, ha Djokovic talán tovább durcáskodik a harmadik szett után. A 26 éves Thiem már harmadik GS-döntőjét játszotta, amelyre korábban egyetlen osztrák játékos sem volt képes. De még a mester, az alig egy hete elküldött Thomas Muster árnyékát nem sikerült átlépni, aki a Roland Garroson bajnok tudott lenni 1995-ben. Thiem is Párizsban jutott tavaly és tavaly előtt döntőbe, de nyerni még nem sikerült. A Wiener Neustadtban született fiatalember még vár az első sikerére, de ahogy ezen a meccsen is, már nincs az olyan messze.

Djokovic a díjátadón aztán Dominic Thiem mellett sok más mindenről is beszélt. A pusztító bozóttüzekről, a világkonfliktusokról, Kobe Bryant haláláról.

Azt szeretném mondani, hogy ez egy emlékeztető arra, hogy sokkal szorosabban kell együtt lennünk, egymásért, mint valaha. Maradjunk közel azokhoz az emberekhez, akiket szeretünk, és akik szeretnek minket. Fontosabb dolgok vannak az életben.

Novak Djokovic a 17. Grand Slam trófeáját nyerte. Federer még 20-szal az első, Rafa Nadalnak 19 van.

Vélemény, hozzászólás?

Top