You are here
Home > Challenger >

2020/5. hét: Grand Slam-győzelem és Piros Zsombi visszatérése

Egy hete még arról beszéltünk, hogy Babos Timiékért izgultunk, most pedig arról írhatunk, hogy a legjobb magyar teniszező háromszoros Grand Slam-bajnok lett, a hazai sporttörténetben elsőként. Míg a 2019-es évet sérülések miatt végigszenvedő, korábban juniorban, és szintén az Australian Openen bajnok fiatal játékosunk visszatért, és Törökországból hozott el egy ITF-tornagyőzelmet. Két győzelem, sikeres heten vagyunk túl. Nézzük, másoknak hogyan sikerült az ausztrál bajnokság árnyékában a versenyzés.

A melbourne-i tornáról sokat írtunk, a végén röviden össze is foglaltuk a leglényegesebb dolgokat. Timi és Zsombi sikerével immár hétre nőtt a 2020-ban ITF, WTA, vagy ATP-tornán első magyarok száma. Kettejük mellett a héten az argentin Cordóbában szereplő Balázs Attila Challenger-tornán egyesben, Gálfi Dalma, Udvardy Panna, Madarász Gergely, Buzonics Dominik pedig párosban lett idén első. Reméljük, jó hosszú sor lesz ez.

Kezdjük Antalyával, ahol számos magyar indult a versenyen. A selejtezőben négy magyar próbált szerencsét. Sallay Péter az első meccsén nyert, aztán a második kikapott az első kiemelt oroszt Ivan Nedelkótól. Vörös Máté is sikeresen kezdett, ahogy Füle Mátyás is, a második körben egymással játszottak és Vörös 75 64-re nyert, majd a következő körben spanyol ellenfelét is elintézte, így főtáblára jutott.

A legjobb 32-ben Piros Zsombor az első kiemelt volt, mellette Nagy Péter is alanyi jogon kapott helyet. Vörös Máté sajnos az olasz Davide Galoppinitől egyből kikapott. Zsombi Federico Campanat 63 63-ra, Nagy Peti a román Georgiesut 61 64-re győzte le. A második körben Piros a japán Hazawa ellen 63 63-ra, Nagy pedig a román Dima ellen 61 67(4) 62-re nyert. A két magyar a negyeddöntőben találkozott, és Piros 76(2) 36 63-ra nyert. Utána a Vöröst búcsúztató Galpppinit (62 61), majd a döntőben a spanyol Carlos Alcarazt győzte le 46 64 63-ra. 2018 után nyert ismét tornát.

Párosban is ott voltak a mieink. Füle Matyi olasz partnerével egy meccset nyert, aztán visszaléptek. A Piros, Nagy duó pedig a második helyre rangsorolt olasz Fonlo, Galoppini kettőssel szemben maradt alul.

A nőknél Gálfi Dalma Newport Beach-ben egy 125-es Challenger-tornán indult, és kiválóan kezdett. A kanadai Sebov ellen 57 62 64-re, az amerikai Lepchenko ellen 64 64-re nyert. Aztán a legjobb 16-ban Pegula 62 36 61-es sikerrel állította meg. Dalma párosban a francia Amandine Hesse oldalán próbált szerencsét, egy meccset nyert, a negyeddöntőben búcsúzott.

Stollár Fanny az ausztráliai Burnie-ben szerepelt. A tajvani Lee ellen 76(6) 62-re nyert, de aztán nagy csatában az ausztrál Cabrerától 67(5) 75 26-os vereséget szenvedett. Fanny párosban is egy kört ment az ausztrál Routliffe oldalán, Dalmához hasonlóan a negyeddöntőben búcsúzott.

A nőknél az argentin Nadia Podorska, a férfiaknál pedig két spanyol, a Zsombi elleni döntőt elbukó Carlos Alcaraz és Javier Barrano Cosano nyert idén 2-2 tornát. A férfi Challengerben 1-1 tornagyőztesek vannak, közte Ati is. A nőknél ez volt az idei első 125 ezres torna Newportban.

5. HÉT, január 27-február 2.

Newport Beach, CA – Egyesült Államok, Newport Beach Challenger – Challenger 125

Surface : Hard, Draw : 6 rounds / 64 players, Prize Money : USD 162,480

Döntő: T. Kwiatkowski (USA)–D. Galan (COL) 64 61

Burnie – Ausztrália, Burnie Challenger – Challenger 80

Surface : Hard, Draw : 6 rounds / 64 players, Prize Money : USD 54,160

Döntő: T. Daniel (JPN)–Y. Hanfmann (GER) 62 62

Punta Del Este – Uruguay. Punta Del Este Challenger – Challenger 80

Surface : Clay, Draw : 6 rounds / 64 players, Prize Money : USD 54,160

Döntő: T. Monteiro (BRA)–M. Cecchinato (ITA) 76(3) 67(6) 75

Quimper – Franciaország, Quimper Challenger – Challenger 80

Surface : Hard Indoor, Draw : 6 rounds / 64 players, Prize Money : EUR 46,600

Döntő: C. Ilkel (TUR)–M. Janvier (FRA) 76(6) 75

Nonthaburi –Thaiföld, M25 Nonthaburi 01 – M25

Surface : Hard, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 25,000

Döntő: M. Pecotic (CRO)–K. Sultanov (KAZ) 61 36 62

Weston, FL – Egyesült Államok, M25 Weston, FL 03 – M25

Surface : Clay, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 25,000

Döntő: G. Quinzi (ITA)–C. Lindell (SWE) 36 75 75

Antalya – Törökroszág, M15 Antalya 04 – M15

Surface : Clay, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: Piros Zs. (HUN)–C. Alcaraz (SPA) 46 64 63

Veigy-Foncenex – Frnaciaország, M15 Veigy-Foncenex 03 – M15

Surface : Carpet, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: C. Heyman (GER)–A. Gautier (FRA) 61 63

Cancun – Mexikó, M15 Cancun 03 – M15

Surface : Hard, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: S. Kirchheimer (USA)–D. Boyer (USA) 64 64

Monastir – Tunézia, M15 Monastir 04 – M15

Surface : Hard, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: S. Baez (ARG)–G. Onclin (BEL) 61 62

Kairó – Egyiptom, M15 Cairo 03 – M15

Surface : Clay, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: J. Paz (ARG)–E. Tiurnev (RUS) 63 76(6)

Nők

Newport Beach, CA – Egyesült Államok, Oracle Challenger Series – WTA 125

Surface : Hard, Draw : 6 rounds / 64 players, Prize Money : USD 162,480

Döntő: M. Brengle (USA)–S. Voegele (SWI) 61 36 62

Burnie – Ausztrália, W60 Burnie – W60

Surface : Hard, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 60,000

Döntő: M. Inglis (GBR)–S. Vickery (USA) 26 63 75

Andrezieux-Boutheon – Franciaország, W60 Andrezieux-Boutheon – W60

Surface : Hard Indoor, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 60,000

Döntő: Y. Bonaventure (BEL)–A. Rus (HOL) 64 76(3)

Nonthaburi – Thaiföld, W25 Nonthaburi – W25

Surface : Hard, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 25,000

Döntő: A. Raina (IND)–C. Paquet (FRA) 63 75

Kairó – Egyiptom, W15 Cairo – W15

Surface : Clay, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: A. Zolotareva (RUS)–T. Curovic (SRB) 46 64 60

Monastir – Tunézia. W15 Monastir – W15

Surface : Hard, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: Y. Hatouka (BLR)–J. Maleckova (CZE) 61 62

Manacor (Mallorca) – Spanyolország, W15 Manacor – W15

Surface : Hard, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: M. Hodzic (GER)–V. Ryser (SWI) 60 63

Antalya – Törökország, W15 Antalya – W15

Surface : Clay, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: G. Craciun (ROM)–T. Wurth (CRO) 26 63 63

Cancun – Mexikó, W15 Cancun – W15

Surface : Hard, Draw : 5 rounds / 32 players, Prize Money : USD 15,000

Döntő: I. Gamarra Martins (BRA)–T. Ng (USA) 63 62

Vélemény, hozzászólás?

Top