You are here
Home > Fed Kupa >

Naomi Osaka csúfos veresége a legnagyobb meglepetés

Négy olyan nemzet van, amely már csak egy lépésre került a végső győzelemtől. Április 14. és 19. között Budapesten rendezik majd a Fed Kupa döntőjét. A tavalyi két döntős, Ausztrália és Franciaország már biztos résztvevő. Ahogy a szabadkártyát kapó csehek, és rendező révén a magyar válogatott is. 16 nemzet pénteken és szombaton selejtez a fennmaradó nyolc helyért. Ők így állnak az első nap után.

Hét meccs kezdődött el – az Egyesült Államokban majd hajnalban játszanak. Öt olyan csapat van, amely már az első napon majdnem eldöntötte a továbbjutást. Az egyik a spanyol, ami az első nap után 2-0-ra áll Japán ellen. Az első körben Sara Sorribes Tormo lepte meg, de nagyon a korábbi világelső Naomi Osakát és 60 63-ra nyert. Osaka döbbenetesen rosszul játszott, az első szettben az adogatásaiból csak egy pontot tudott megnyerni, és onnan már nem tudott visszajönni. Utána a veterán Carla Suarez Navarro szintén két szettben nyert Misako Doi ellen, így a Japán csapatnak a következő három meccset nyernie kell, ha látni szeretné Budapestet.

Hasonlóan nehéz helyzetbe került a brazil csapat is. A németek, esélyesként pályára lépve 2-0-ra vezetnek az első nap után. Laura Siegemnd 63 63 -ra nyert Teliana Pereira ellen, majd Tatjana Maria 63 76-ra verte Gabriela Ce-t. Nagyobb csatára számítottunk, de a svájciak is 2-0-ra vezetnek Kanada ellen Jil Teichmann 76(4) 64-ra nyer Leylah Annie Fernandez ellen, majd a világranglistán ötödik Belinda Bencic nagyon simán, 61 62-re intézte el Gabriela Dabrowskit.

A spanyolok, a németek és a svájciak mellett a szlovákok is fél lábbal már Budapesten vannak. A britek elleni első meccsen Schmiedlova 62 63-ra nyert a Budapestet amúgy imádó Heather Watson ellen. Viktoria Kuzmova viszont nagy meccsen nyert Harriet Dart ellen. Az első szettet a brit lány nyert 76(3)-ra, aztán Kuzmova 63-mal egyenlített, a döntő szettbren Kuzmova már 30-ra is vezetett, aztán 55 lett úgy, hogy Dart közben öt meccslabdát is hárított. 65-ös szlovák vezetésnél a brit adogatott, de elveszítette a szervagémet, ezzel a meccset is.

A Románia-Oroszország és a Hollandia-Fehéroroszország találkozó 1-1-re áll, így ezen a két meccsen is izgalmas lehet a második nap. Ne felejtsük el, a selejtezőben nyolc győztes csapatot köszönthetjük majd Budapesten.

Vélemény, hozzászólás?

Top