You are here
Home > ATP >

Nem sok hiányzott, hogy Balázs Ati beelőzze Fucsovicsot

Kezdjük azzal, hogy kevesen gondoltak arra, hogy egy szerencsés vesztes, valamint egy selejtezőből feljutott játékos fog majd ATP500-as tornán elődöntőt játszani. Az egyik, a mi fiúnk Balázs Attila volt. A másik pedig az olasz Gianluca Mager, aki karrierje eddigi legnagyobb eredményét érte el. Tegyük még hozzá ehhez, hogy a két játékos egymást előzgetve került be a riói eső áztatta héttel a top 100-ba.

Kezdjük a sort Balázs Atival, aki messze túlszárnyalta legnagyobb álmait is. Azért (is) utazott Dél-Amerikába, hogy a számára legerősebb talajon, salakon próbáljon annyi pontot szerezni (ha már az év ebben az időszakában megvédeni nem nagyon kellett), hogy a top100-ba kerüljön, illetve alanyi jogon főtáblás legyen az elkövetkezendő, minimum két Grand Slamen.

Ezt alaposan túlszárnyalta. A riói ATP500-as negyeddöntőjében, majd az elődöntőben is esőszünet szakította félbe a meccsét. Míg előbbin sikerült szetthátrányból fordítani, a másodikon, az olasz Gianluca Mager ellen már nem. 76(4) 33-ról folytatták pénteken a meccset. A második játszmában Atinak lélektanilag a legjobb pillanatban, 44 után sikerült brékelnie, majd szépen kiadogatta a szettet, és máris egyenlő volt.

A döntő játszma is majdnem tökéletes volt. 22 után sikerült brékelni, megvolt az adogatójáték is. 43-as vezetésnél a szervagém kellett volna a sikerhez, de nem jött össze. Elbukott adogatójáték, majd egy kivédekezett meccslabda. A rövidítésre pedig valószínűleg elfáradt a magyar játékos, mert 5-0 után sikerült csak két pontot nyerni, de ennél többet sajnos nem. 76(4) 46 76(2) lett az olasznak, így ő jutott élete első 500-as tornadöntőjébe, nem pedig Ati.

Pedig ha Balázs nyer, akkor hétfőn már ő lett volna a világranglistán legelőrébb álló magyar játékos. Így marad Fucsovics Marci, aki három helyet javítva a 70. helyen áll majd, Balázs Attila pedig karriercsúcsot elérve a 79. lesz. Ati 27 helyet lépett előre. Hosszú idő után, két top100-as magyarral várjuk a március 6-7-i, belgák elleni Davis Kupa meccset, ahol a két legjobbunk is ott lesz Debrecenben, a Főnix Csarnokban.

A másik ágon a nagy formában játszó Cristian Garin 2-0-ra győzte le Borna Coricot, így a chilei döntőzik majd Mager ellen. A cikket a riói döntő után frissítjük, hétfőn pedig a heti összefoglalóval jövünk, jó néhány érdekes ténnyel.

A riói tornát végül a chilei Cristian Garin nyerte, miután a döntőben 76(3) 75-re nyert Mager ellen. Garin ezzel hét helyet javítva, a 18. helyre jött fel a világranglistán. Pályafutása során a negyedik trófeáját nyerte, kettőt ebben az évben.

Vélemény, hozzászólás?

Top